2018. Február

2018.01.27 17:47

Február hónap fontosabb energiaáramlásai

 
Január utolsó napján a Merkúr is belép a Vízöntő jegyébe, / a Vénusz és a Nap már ott halad/, így a szabadság, a függetlenség megélése abszolút fontossá válhat, mind az érzelmi életben, mind a kommunikációban, a társas kapcsolatokban. Talán a Hair című musicalhez tudnám hasonlítani ezt a szakaszt. 
Ugyanakkor nagyon jó ötleteink lehetnek, melyeket akár mások javára is fordíthatunk, hiszen e jegy másik fontos tulajdonsága a kollektív szemlélet, ahol nem önmagunkat állítjuk a középpontba.
 
Az érzelmi életben lehet némi bonyodalom a Jupiter-Vénusz kvadrátja miatt, hiszen az érzelmeket most hajlamosak lehetünk lazán kezelni, az erkölcsi normákat hanyagolva. Ahogy a Nap is beér a Jupiter nehéz fényszögébe, mereven ragaszkodhatunk a saját igazunkhoz, másrészt a saját hitrendszerünkkel kerülhetünk ellentmondásba, érdemes figyelni önmagunkat.
 
A hónap közepe felé a Merkúr is beleszalad a Jupiter kvadrátjába, így a kommunikációban is gyakrabban előfordulhatnak olyan helyzetek, melyekben az őszinteség, az egyenesség hiányozhat. Mindezek mellett a Mars és a Neptun nehéz fényszöge által a célirányos cselekvés akadozhat, olykor elbizonytalanodhatunk egy-egy döntési szituációban.
 
Majd a hó közepe felé a Vénusz átlép a Halak jegyébe /02.11./, így az érzelmi életre az önzetlenség, a határozatlanság, az áldozathozatal lehet jellemző a nagy szabadságvágy utáni időszakban. A hónap közepén ez ütközhet a célirányos, jövő orientált cselekvéseinkkel, döntéseinkkel, nehezen találkozik a vágy és az akarat.
 
A Vénusz után a Merkúr is átúszik a Halak jegyébe /02.18/, így gondolati szinten is sokkal önzetlenebbek lehetünk, elfogadóbbak. Már nem csak az érzelmek fordulnak mindenki felé, hanem a gondolatok is a nagy egész felé irányulhatnak. Ez nyilván ütközik a tüzes irányt követő Marssal, hiszen nem lehetünk egyszerre önzetlenek és irányításra hajlamosak, célorientáltak.
 
A két személyes bolygó után a Nap is átlép a Halakba /02.18./, így önmagunkra már a nagy egész részeként tekinthetünk, cseppek vagyunk csupán az óceánban. A hónap utolsó harmadában a Vénusz, a Merkúr, a Nap találkozása  a Neptunnal felerősítheti ezt a belső megélést, sokkal fogékonyabbá válhatunk a misztikumra. A Jupiter támogató trigonja pedig még segíti is ezt az élményvilágot, s immár fontossá válhat a tisztesség, az őszinteség mind a kommunikációban, mind az érzelmi kapcsolatainkban.
 
Rajmon Beáta
 

Médiaszereplések:

Nők Lapja Café: www.nlcafe.hu/ezoteria/20140926/mmegbocsatas/

Nők Lapja Café: www.nlcafe.hu/csalad/20150218/hazassag-valsag-szerelem/

Családinet Magazin: www.csaladinet.hu/hirek/eletmod/egeszseg/22158/gyogyul_a_lelkem

Ajkai Televízió: www.youtube.com/watch?v=FO1KoGcIQOA

Cosmopolitan magazin 2017. februári szám: Segítség, a legjobb barátnőm egy troll!

Címkék