Fejlődés a kapcsolati hálóban

2023.05.16 13:07

Munkám során sokféle kapcsolódással találkoztam. A nehézségekkel teli, gátolt kapcsolatok voltak többségben, míg a nyitott, egyensúlyra törekvő, fejlődésre képes kapcsolatok csak kis számban jelentek meg. Persze ez érthető volt, hiszen olyan szakmában mozogtam, ahol másokat segítettem hozzá ahhoz, hogy egy számukra nehéz élethelyzetből elmozdulhassanak egy jobb irányba, elérhessék céljaikat, minőségibb életet élhessenek. Azt gondolom, a megértés, önmagunk, a kapcsolati hálónk kivülről való megfigyelése sokat segíthet abban, hogy tisztább képpel rendelkezzünk, és a kapcsolatunk elindulhasson a völgyből a hegytető felé, ahol a két ember egyenrangú kapcsolatban élve, egymást támogatva halad előre.

A fejlődés egyik feltétele, hogy akarjunk fejlődni, hogy ne elégedjünk meg egy vegetáló kapcsolattal, hanem olyan közegre vágyjunk, ahol önmagunk lehetünk, ahol megmutathatjuk minden oldalunkat, ahol 'meztelenre vetkőzhetünk', anélkül, hogy félnünk kellene a veszteségtől. Véleményem szerint ez azokban a kapcsolatokban lehetséges, amelyek erős érzelmi bázissal rendelkeznek. Ahol már az alapok is gyengék voltak, ott a fejlődés szinte lehetetlen. Ha azért nem merjük elmondani a fájdalmainkat, mert annak súlyos következményei lehetnek, akkor nem a megfelelő társ mellett éljük az életünket. Ha a konfliktusokban mindig átengedjük az irányítást a másik félnek, akkor szép lassan megsemmisülhetünk a partnerünk mellett. Egy idő után azt vehetjük észre, hogy az az ember, akik valaha voltunk, elveszett valahol menetközben, amikor már a másik fél szabályai szerint kezdjük el élni az életünket, akkor egyre távolabb kerülünk a fejlődés lehetőségétől, hiszen belekerültünk egy olvasztótégelybe. Ahhoz, hogy a közös fejlődés része lehessen az életünknek, és megjelenjen az emberi kapcsolatainkban, először önmagunknak kell végigmenni egy belső fejlődésen, ahol folyamatosan változunk, befelé haladunk, és végül rátalálunk a tudatosan teremtő énünkre.  

Könyveimben a főhősök egészséges önbizalommal, belső erővel rendelkeznek, tudják, hogy mi a feladatuk a másik emberrel kapcsolatban, és olyan eszköztár van a birtokukban, ami ezen feladatok elvégzéséhez szükséges. Nem akarnak mindenáron kapcsolódni, csak a tiszta szeretetet engedik be az életükbe. A másik fontos momentum, hogy tisztában vannak a teremtő képességükkel, azzal a 'szabállyal', hogy minden gondolatukkal, cselekedetükkel teremtenek, és a teremtésük gyümölcsét saját maguk szüretelik le. Az emberi kapcsolataikban megjelenő nehézségek nem tántorítják el őket, önmagukat, a saját 'szabadságukat' megőrizve lesznek úrrá a nehéz helyzeteken. Soha nem harcolnak azért, hogy szeretve legyenek, viszont az önzetlen szeretetet beengedik az életükbe. Azt gondolom, hogy nekünk is hasonló módon lenne érdemes élni az életet, szabadon, de mégis kapcsolódva, önmagunkat bátran megmutatva, a saját egyéniségünket megőrizve, a teremtő képességünket bölcsen használva, és intuitív módon haladva az úton, ahol kapcsolódni tudunk a hozzánk hasonló, szeretettel teli emberekhez. 

Ha szeretnél a témáról bővebben, kicsit más nézőpontból is olvasni látogass el a www.felicitysheer.com weboldalamra, ahol a Blog - Csak Tagoknak menűben megteheted, illetve vásárolhatsz a webáruházból könyveket.

Rajmon Beáta

Médiaszereplések:

Nők Lapja Café: www.nlcafe.hu/ezoteria/20140926/mmegbocsatas/

Nők Lapja Café: www.nlcafe.hu/csalad/20150218/hazassag-valsag-szerelem/

Családinet Magazin: www.csaladinet.hu/hirek/eletmod/egeszseg/22158/gyogyul_a_lelkem

Ajkai Televízió: www.youtube.com/watch?v=FO1KoGcIQOA

Cosmopolitan magazin 2017. februári szám: Segítség, a legjobb barátnőm egy troll!

Címkék