Energia a kapcsolatokban

2013.07.30 11:20

 

 

"Az emberek klisék közt élnek: "Helló, hogy vagy? ". Senki sem ért ezen semmit, ezek a szavak csupán arra szolgálnak, hogy helyettesítsék az igazi párbeszédet. Az emberek nem néznek egymás szemébe, nem fogják meg egymás kezét, nem akarják érezni egymás energiáját. Nem hagyják magukat áramolni. Mivel rettegnek, csak a túlélésre törekszenek."
Osho

 

 

Energia a kapcsolatokban

 

Az energia mindenütt jelen van, folyamatos áramlásban van, ez a  jelenség megfigyelhető az emberi kapcsolatokban is. Az energiaáramlás minősége a kapcsolódó felek egymás felé tanúsított nyitottságától és őszinte megnyilvánulásától  függ elsősorban. 
Ha kellő figyelmet szentelünk a másiknak, illetve önmagunk is nyitottak vagyunk egy-egy társas érintkezés során, akkor az energiaáramlás, ami közöttünk létrejön feltölt bennünket. Azonban, ha falakat építünk magunk köré, illetve a bennünk  felmerülő érzéseket nem osztjuk meg egymással, ehelyett álarcot viselve megpróbálunk megfelelni a velünk szemben felállított elvárásoknak, az rengeteg energiát von el tőlünk.
"A folyamatos szerepjáték, megfelelni akarás felemészti az életünket és vastag falat épít a szívünk köré. Lehet, hogy ez a megoldás  biztonságosnak tűnhet, azonban hidegen tartja az érzéseinket. Sokan tartoznak a biztonsági játékosok csapatába, aki az igazságot veszélyesnek, az őszinteséget kockázatosnak tartják." Sárvári György
Csakis az egyszerűségben van erő, az egyértelmü, világos beszédben, amikor önmagunkat adjuk, az információ szabadon áramlik sérülésmentesen. Ebben az esetben lehetőséget adunk mindenki számára, hogy kinyilvánítsa legbelső értékeit és érzéseit, ezáltal segíthetjük a fejlődésben, ami nem csak az egyén számára jelent egy pozitív lehetőséget, hanem a közösség számára is. Közösség alatt érthetünk egy családot éppúgy, mint egy munkahelyi, vagy baráti társaságot.
Az emberi kapcsolatok célja, hogy teljes mértékben megéljük önmagunkat, illetve kibontakoztassuk a bennünk lévő értékeket, amelyeket csak "szabad környezetben" tudunk megtenni.

Rajmon Beáta
 

Médiaszereplések:

Nők Lapja Café: www.nlcafe.hu/ezoteria/20140926/mmegbocsatas/

Nők Lapja Café: www.nlcafe.hu/csalad/20150218/hazassag-valsag-szerelem/

Családinet Magazin: www.csaladinet.hu/hirek/eletmod/egeszseg/22158/gyogyul_a_lelkem

Ajkai Televízió: www.youtube.com/watch?v=FO1KoGcIQOA

Cosmopolitan magazin 2017. februári szám: Segítség, a legjobb barátnőm egy troll!

Címkék