Az időn túli szerelem

2016.01.14 12:55
 
 
Az időn túli szerelem
 
Tavaly karácsonykor megnéztem egy nagyon szép, romantikus filmet (A szív hídjai), melynek bizonyos gondolatai még mindig a fejemben motoszkálnak. A főhős (Clint Eastwood) így fogalmazott: De ez a fajta bizonyosság csak egyszer adódik egy életben...Azok számára, akik nem látták a filmet, elárulom, hogy az igazi Társra, a vele szemben érzett mély érzésekre gondolt, melyek örökre megváltoztatják az életünket.
Nagyon elgondolkodtató volt a történet, nem az a szokásos könnyed romantikus kaland, aminek már előre sejtjük a végét, hanem olyan alkotás, melyben két ember időn és téren túli találkozását örökítették meg. A történetben a szereplők csak egy rövid ideig úszhattak a szerelem fényében, hisz négy napjuk volt rá, hogy megismerjék egymást, átéljék a szenvedélyt és döntsenek...Ilyenkor sok-sok kérdés felmerülhet...mi lett volna, ha egymást választja a két szerelmes, miért döntött a partner (Meryl Streep) a családja mellett, miért mondott le a vágyairól, az álmairól, s tette csendben és alázattal a dolgát, szeretve a körülötte élőket...
A válaszok aztán szép lassan megérkeznek, persze csak a saját fejünkben, hisz a történet írója megadta számunkra ezt a lehetőséget. Ez a fajta szabadság, amikor magunk válaszolunk a filmben rejtetten feltett kérdésekre, szerintem az önvizsgálattal egyenlőek, hisz alkalmunk adódik átgondolni a saját helyzetünket és megérteni a motivációinkat, amelyek mentén éljük az életünket.
 
Rajmon Beáta

Médiaszereplések:

Nők Lapja Café: www.nlcafe.hu/ezoteria/20140926/mmegbocsatas/

Nők Lapja Café: www.nlcafe.hu/csalad/20150218/hazassag-valsag-szerelem/

Családinet Magazin: www.csaladinet.hu/hirek/eletmod/egeszseg/22158/gyogyul_a_lelkem

Ajkai Televízió: www.youtube.com/watch?v=FO1KoGcIQOA

Cosmopolitan magazin 2017. februári szám: Segítség, a legjobb barátnőm egy troll!

Címkék